Az ókeresztény bölcsek szerint, a karizma egyfajta "kegyelmi ajándék", amelynek viselője emberfeletti tulajdonságokkal rendelkezik. A szociálpszichológia is felruházza a karizmát, mint pozitív tulajdonságot, olyan vezetési készséggel, aminek hatására a vezetők jobb, erősebb és hatékonyabb egyéniséggé válnak. A társadalom fejlődésében nélkülözhetetlenek az ilyen irányadó személyiségek. De a mindennapi magánéletben megfér egymás mellett a két karizmatikus személyiség?

A minap, várakozás közben volt szerencsém elcsípni egy pár (nevezzük őket a továbbiakban Bélának és Andinak) összetűzését. Béla maga, meglehetősen hangos és karakán férfi, míg Andi alacsony termetét meghazudtolva harsány és nem kevésbé öntörvényű személynek bizonyult. Következtetni lehetett, még ismeretlen külső személőként is, a pár meglehetősen nehézkes békülésére a „kinek az édesanyja irritálóbb a családi összejöveteleken” vitában. Így hát kíváncsian vártam, hogy vajon Terézia néni vagy Emese mama marad alul ebben a szoros küzdelemben. Itt jegyezném meg, hogy a végeredmény kiderítésére nem került sor, mivel az ő buszuk hamarabb elindult, mint az enyém.

Az addig leszűrt információkból nehéz békülés lehetett. Szokták mondani: „két dudás nem fér meg egy csárdában”, és még az ellentétek vonzása törvényt is megerősíthetik bennünk, hiszen két azonos személyiség nehezebben jut dűlőre. De vajon ez örökké így marad? Vagy képesek kompromisszumot kötni, és engedni a másiknak? Hiszen a karizma nem csak vezetési készséget jelenthet. Lehet az a z erő, ami ebben a tulajdonságban rejlik, annak az ereje is, hogy képesek vagyunk engedni a másik számára, néha..és persze csak akkor, ha nem valami életbevágóan fontos témában akarjuk a saját igazunkat érvényesíteni. A kompromisszum lehet ugyanannyira fontos, mint a saját véleményünk igazolása. Csak tudnunk kell tartani magunkat. Még akkor is, ha Emese mama csúnya vereséget szenvedne.