Néha attól kapod a legbölcsebb tanácsot, akitől a legkevésbé sem számítanál rá.

    Az emberek képesek megnyílni. Motivációra van szükségük, kell közös téma vagy megegyező vélemény. Akarva, akaratlanul is kimondod a gondolatidat és meglepődve tapasztalod, hogy nem csak reakció, hanem segítség is érkezik. Pedig pontosan ő igényli a segítséged, de van annyira önzetlen, vagy túl szembetűnő a saját maga problémája, hogy rád tereli a szót, ki mondatja a gondokat. Szerezhetünk új bizalmasokat, de ezzel csinnyán bánjunk! Jelképes tesztet állíthatunk fel nekik (akik éppen segítenek a saját módjukon), ha túlságosan rettegünk a csalódás érzésétől, viszont bátran ajánlhatjuk fel bensőséges érzéseink kölcsönös megosztását. Sajnos ez a kevésbé gyakori. Az emberekben gyakran merülnek fel, az agyunkban előtte csak megbújó kérések: vajon megbízhatok benne? Vajon igaz, amit mond? Vajon tényleg az a véleménye? Ha nem engedünk saját magunk által kreált gátlásainknak feloldódni, soha sem tudhatjuk meg, mi is az, ami egy másik személyiségben megfog, és később megtart annyira, hogy a legféltettebb kincseinket megoszthassuk vele.

    Mi halandók nehezen nyitunk a társaink felé, ismerkedésre vagy beszélgetésre még kevesebbszer vesszük rá önmagunkat az első találkozást követően, őszintén. Alakulhat úgy, nem fektetjük bizodalmunkat senkibe, nem kívánjuk megosztani senkivel a mindennapi történeteinket és vívódásinkat. De, remeteként helyt tudunk állni a velünk közvetlenül érintkező világgal? Ezt a kérdést nyitva hagyom. Én mindig társasági ember voltam, néha jobban, néha kevésbe, de képtelen lennék egyedül maradni a segítő és tapasztalt gondolataimmal, amiről tudom, másnak akár mankó is lehet.

    Első találkozás, ismeretség, barátság, esetleg szerelem, vagy a mai rohanó és társadalmilag átformálódott világban a „barátság extrákkal” kapcsolat megjelenésével a nők és férfiak közötti egyensúly elvesztése még kiélezettébe teszi az emberi nyitottság tézisét. Hiszen megtanultuk: az ellentétek vonzzák egymást. Ezen állításon alapulva bizonyítani tudjuk, a férfi és a nő, baráti és párkapcsolati szinte már kötelezőnek mondott összefüggését. Két ember (ebben az esetben nő és férfi) „kompatibilis”, és ez nem feltétlen szexuális és nemi téren gondolandó. Az őskortól, sőt a teremtéstől a nőknek szükségük van a férfiakra és így fordítva. A kémiai vonzalmon kívül, valami láthatatlan fonal köti őket össze, ami szinte hihetetlen, de a mindennapjaink megéléséhez is nélkülözhetetlen. Adott az erős és mindenre elszánt férfi, a gyengéd és gondoskodó nő. Az ellentétek nyilvánvalók: erő-gyengeség, bonyolultabb látásmód-egyszerűbb látásmód, tervezés-létrehozás, kreativitás-praktikusság, segítség igénylése-segítőkészség. Szükségük van egymásra. Egy hétköznapi példával tudom a legjobban érzékeltetni a különbség megnyilvánulását: A nők biztonsági játékosok, ez erősebbig nem képviselői pedig a majd a helyzetben megoldom típusok. A női táska mindent tartalmaz, mindenre felkészült. Ezt egy férfi nem igazán tudja mindig tolerálni és megérteni: „minek neked ennyi cucc?” Utóbbinak az autója és a zsebe a leghűbb barátja. Alapvető dolgokat tartalmaznak, de plusz igényeit, és ami esetleg kimaradt a napi teendőinek elvégzéséhez, azt vásárlással oldja meg. A nő mindenre felkészült, a férfi inkább a szükséghelyzet ura. Az ellentétek vonzzák egymást!